Írta: Dr. Kocsó Mihály (2008.)

DIETZ SÁNDOR "A selmeczbányai m. kir. erdőakadémia növénykertjei" c. munkájában, az Erdészeti Lapokban - 1881. júniusában - az alábbiakat írja:

„Jelenleg soraim czélja ezen erdészakadémiai növénykertek ismertetése, mert szükségesnek tartom, hogy saját magunk kincsei felől tájékozva legyünk. Mielőtt azonban a selmeczi növénykertek ismertetésébe fognék, pár szóval meg kell emlékeznem azon feladatokról, melyeknek a növénykerteknek, különösen erdészeti növénykerteknek meg kell felelni, s a mely feladatokat a "Compte rendu du Congrés de botanique et d'horticulture de 1880"-ban Élie Marchal a brüsseli növénykert conservatora következőkép foglalt össze: mindenekelőtt első feladata, a növénykerteknek, hogy azok a növénytani tudomány tanulását, elsajátítását elősegítsék, mintegy tehát a növénytan elméleti előadásait gyakorlativá tegyék, mert növénytani előadás, mely nélkülözi a demonstratiót s csak a könyvek s ábrák holt betűihez folyamodik, száraz, fárasztó s a legsivárabb valamennyi tudományok közt. Hogy tehát a tananyag érdekessé, a tanulás lehetővé tétessék, kell hogy a természet e tudománya demonstratív előadással bírjon. De hol vegye a példákat, ha nem áll rendelkezésére a szükségleteket kielégítő növénykert? S hogy az erdészeti szakemberek érdekei is kielégítessenek, figyelemmel kell lenni arra, hogy az erdészeti szempontból fontos növények is helyet találjanak benne.” (DIETZ, 1881)

A Botanikus Kertek kialakulásának története a selmecbányai erdészeti oktatás kialakulásához, történetéhez kapcsolódik.

„1807. augusztus 30-án Ferenc király (Habsburg császár, illetve magyar király. Szerk.) a Bányászati Akadémia mellett megalapítja az Erdészeti Tanintézetet, melynek vezetésére kiírt pályázatot WILCKENS HENRIK DÁVID nyerte.

Az egyetlen tanszékből álló Erdészeti Tanintézet tanárának munkakörébe tartozott a természettudományi tárgyak (a növénytan, állattan, kőzettan, talajtan stb.), és az erdészettudományok (erdőműveléstan, erdőhasználattan, erdőbecslés, erdőrendészet, erdészeti jog stb.) oktatása és a Bányászati Akadémia hallgatóinak erdészeti szakoktatása.” (LESENYI, 1940)

„Az udvari kamara 1808. január 5-én rendeletben értesítette a selmecbányai főbányagrófi hivatalt az Erdészeti Tanintézet Bányászati Akadémián való létrehozásáról, és elrendelte, hogy mind bel-, mind külföldi fanemek nevelésére szolgáló botanikus kert, csemetekert telepítésére alkalmas hely megválasztására, valamint a szükséges fa-, levél-, virág-, és maggyűjtemény berendezésére, nemkülönben az erdészeti tanintézet felszereléséhez szükséges eszközök, műszerek beszerzésére és azok költségére tegyenek javaslatot.” (VADAS, 1896)

„A főbányagrófi hivatal és WILCKENS 1808-ban javasolta, hogy a botanikus-kert Kisiblyén rendeztessék be, és a felterjesztésben engedélyt kér:

1. egy műkertész alkalmazására;

2. a kertben található minden fának levágására;

3. a kerttel szomszédos, könnyen szálló maggal bíró fáknak kivágására;

4. a kerítéshez szükséges faanyag kivágására;

5. Burgsdorf-féle magláda;

6. Goller tanár 200 kötetből álló »Forstbotanische Bibliotheka«-jének megvételére;

7. az erdőkáros rovarok gyűjteményének George Dahltól való megszerzésére.

Az udvari kamara 1808. szept. 14-én 11903. szám alatt a felterjesztést, a költségigényt elfogadja s elrendeli, hogy a botanikus kert a kisiblyei kamarai réten berendeztessék, kezelésére egy műkertész felfogadtassék.” (VADAS, 1896)

Időközben azonban WILCKENS véleménye megváltozott, és kijelentette, hogy Selmecbánya erdészeti tanintézet, Kisiblye pedig botanikus-kert létesítésére nem alkalmas. (VADAS, 1896)

„WILCKENST ismételten (1811-ben, Szerk.) felszólították, hogy a botanikus-kert létesítésére a szükséges előintézkedéseket tegye meg, de miután véleményét – hogy Selmeczbánya sem erdészeti tanintézet, sem botanikus-kert létesítésére nem alkalmas – következetesen fenntartotta, az udvari kamara is elállott a botanikus-kert tervének megvalósításától s 1812. évi 512. sz. rendeletével kijelentette, hogy miután Wilckens jelentése szerint botanikus-kertre nincs szükség, természetesen a már kinevezett kertészt sem fogadja fel szolgálatba.” (VADAS, 1896)

„WILCKENS 1832. május 25-én halt meg. Haláláról az egykori Allgemeine Forst- und Jagd-Journal is hírt adott. A szerkesztő WILCKENST bírálva megjegyzi, hogy az Erdészeti Tanintézet nem rendelkezik botanikus kerttel.

WILCKENS halála után az összes erdészeti tantárgy előadását LANG GYÖRGY kamarai főerdőmesterre, helyettes erdészeti tanárra, és SCHMALL FRIGYES erdészeti tanintézeti adjunktusra bízták. LANG GYÖRGY 1835. február 8-án a főbányagrófi hivatalnak elkészített egy memorandumot a szakoktatás állapotáról, hiányairól, és jövőbeli szervezetéről. Ebben kifejtette, hogy Selmecbánya Erdészeti Tanintézet létesítésére nem alkalmas, és azt javasolja, hogy az udvari kamara, valamely kamarális birtokon alakítson ki gazdasági (mezőgazdasági Szerk.) intézetet, melyben az erdészeti tanintézet is elhelyezhető lenne - a tharandti, hohenhemi és moszkvai tanintézetekhez hasonlóan. Előremutató, indokolt javaslatai nem találtak meghallgatásra, és az Erdészeti Tanintézet tanári pályázatára jelentkezők közül nem LANG GYÖRGYÖT, hanem a sikeres pályázati versenyvizsgát tett FEISTMANTEL FRIGYES osztrák erdőhivatali mérnököt nevezték ki tanárrá, bányatanácsosi ranggal 1835-ben.” (LESENYI, 1940)

„FEISTMANTEL 1836-ban az udvari kamaránál javaslatot tett egy botanikus kert létesítésére, mivel erre az erdészeti tanintézetnek okvetetlenül szüksége van. Javasolta, hogy ezt Kisiblyén, egy az erdőőri lak közelében levő s délnyugat felé lejtő 3.5 holdas területen létesíthesse. Az udvari kamara ezt a javaslatot még abban az évben (12104. sz. a.) elfogadta s a botanikus-kert létesítésére kért költségeket megadta. Feistmantel nyomban hozzáfogott a botanikus-kert telepítésének munkálataihoz. 73 fajt telepítve létrehozta a hazai erdészeti felsőoktatás első botanikus kertjét.” (NEMKY - VANCSURA, 1972)

„Eközben özv. GERAMB ELIZ báróné felajánlja az erdészeti intézet céljaira a »Fortuna« épületet kertestül, melynek megvásárlását az udvari kamara 1838-ban engedélyezte és arra is utasítást adott, hogy a nem régen megrendelt fák elültetése pedig ne Kisiblyén, hanem már a Geramb-féle kertbe (mostani alsó botanikus-kert) történjék.” (VADAS, 1896) „Ezt a kertet, melynek területe 1.23 kat. hold, 75 fajjal telepítették be.” (NEMKY-VANCSURA, 1972) „Valószínűleg FESTMANTEL telepítéseiből származtak az alsó kert Pinus silvestris, Abies excelsa fái.” (DIETZ, 1881)

„SCHWARZ FRIGYES erdészeti akadémiai tanár még 1857-ben kérte az igazgatóságot, hogy a Bodnár-féle ház és kert megvétele iránt tegye meg a kellő lépéseket, mert sem a gyűjteményeit (Liriodendron, Catalpa, Q. suber, DIETZ, 1881. nyomán. Szerk.) nem tudja jól elhelyezni, sem a növények szaporítására nincs már elegendő helye az alsó botanikus-kertben. WAGNER KÁROLY segédtanár ösztönzésére SCHWARZ FRIGYES 1860 március havában megismételte kérését, s azt javasolta, hogy addig is, míg kérése nem lesz teljesíthető, bocsáttassék rendelkezésre az u. n. Klauser-féle telek. A bécsi pénzügyminisztérium 1860. március 20-án 14100. sz. rendeletével megengedte, hogy a kincstár tulajdonát képező Klauser-féle kert az erdészeti intézetnek a botanikus-kert tágítására addig az ideig adassék át, a míg ez a telek tulajdonképi rendeltetésére nem lesz fordítható, vagy használata iránt más intézkedés nem fog történni. Az erdészeti tanszék a Klauser-féle telket még abban az évben az épületekkel együtt átvette, ez utóbbiakon a szükséges javításokat eszközöltette, a kertnek botanikus-kertté való átalakítását pedig Wagner még az ősz folyamán megkezdette. A Klauser-féle kert, a későbbi ún. felső botanikus kert területe: 3,47 kat. hold.” (VADAS, 1896)

„ILLÉS NÁNDOR 1868-as helyettes segédtanár kinevezésével megkezdődött a kertek tervszerű és rendszeres betelepítése, berendezése, s a tudomány céljaira való felhasználása. Első teendője volt a Klauser kertet utakkal és facsoportokkal ellátni; fákat, melyeket részint saját maga szedetett a környéken, részint hozatott, ültetett ki, úgy hogy lehetőleg minden fanemet megfelelő csoportban mintegy erdőszerűleg ültetett egymás mellé. ILLÉS NÁNDOR érdeme, hogy a kerteknél a reformokat ő kezdeményezte s adott egyszersmind példát és impulsust arra, hogy hazánk szakemberei több gondot kezdtek fordítani a szakoktatás ezen eszközére is. Az akadémiai kertek valódi megalapítójául őt tekinthetjük. Ottléte alkalmával gyors egymásutánban jöttek a beruházások, igy többek közt 1868-ban FORSNER JÓZSEF képzett kertész neveztetik ki akadémiai kertésszé, 1869-ben FEKETE és SZÉCSI tervei alapján növényház és új szaporító ház, majd 1871-ben 222 élő növényfaj 3630 cserépben vétetik meg az akadémiai kertek számára.” (DIETZ, 1881)

„FEKETE LAJOS, majd VADAS JENŐ tovább folytatja a kertek fejlesztési munkálatait, úgy hogy 1880-ban a két kertben 85 családba és 184 nemzetségbe tartozó 864 fajt (264 fenyő, 478 lomb, 84 hidegházi és 38 üvegházi) lehetett regisztrálni. Ez a faji gazdagság méltán veszi fel a versenyt az akkor már egy évszázados pesti Füvészkert fajbőségével.” (VADAS, 1896)

A következő híres selmeci pedagógus KÖVESSI FERENC biológus, egyetemi tanár, aki az Akadémia átszervezésétől, 1904-től a Bányászati és Erdészeti Főiskola Növénytani Tanszékének a tanára volt. Jelentős érdemeket szerzett a tanszék mellett szervezett kutatóintézetek létrehozásával, és a Kert fejlesztésével. (FÜR-PINTÉR, 1988)

1919-ben 377 db fa- és 225 db cserjefaj szerepel a botanikus kert katalógusában. (NEMKY-VANCSURA, 1972)

„KÖVESI ANTAL egyetemi tanár, a Főiskola 1916-1918 évek közötti rektora, rektorként terjesztette elő a tanári kar egy részének javaslatát, hogy a főiskola Budapestre kerüljön: Selmecbánya az egykori fényes hírű bányászváros halódó ércbányászatával és szűk kereteivel nem megfelelő székhely többé egy fejlődni akaró műszaki főiskola számára. Ezt akkor a bányász-kohász társadalom érzelmi alapon elutasította. A székhely kérdését végül a történelem oldja meg: 1919-ben a vesztett háború után a magyar kormány a főiskolát Sopronba helyezi. Az átköltözést KÖVESI ANTAL professzor „féltő gonddal” vezette.” (CSÁKY, 2003). A Főiskola gyűjteményeinek menekítésében KÖVESSI FERENC is kivette a részét. (FEHÉR, 1950)

„Tehát 1919 tavaszán - ha jelképesen is - az akadémia botanikus kertje is elindul új helyet, új hazát keresni. S ezt hamarosan meg is találta a soproni katonai főreáliskola gyakorlóterén, környező területein, ahol a lelkes telepítők és pártfogók munkálkodásának eredményeként újjászülethetett egy ma már méltán híres dendrológiai gyűjtemény.” (BARTHA, 1996)

„Az első selmecbányai csoport 1919. március 4-én érkezett Sopronba, ahol először a Károly laktanyában nyertek elhelyezést. BOLEMAN GÉZA, aki az 1922/23 tanévben a Főiskola rektora volt, 1921. február 21-én javasolja, hogy a Pénzügy- és Földművelésügyi Minisztérium eszközölje ki a kormánynál a Honvéd Főreáliskola, és területeinek átengedését, amelyet a minisztertanács 1922. február 3-i határozatával engedélyez, majd ezt követően rendelkezés a M. kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola elnevezést ad az intézménynek.” (HILLER, 1970)