Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta Ixchiq nevű, chikungunya elleni oltóanyagot

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az Ixchiq nevű vakcina forgalomba hozatali engedélyének kiadását javasolta pénteken, az Ixchiq az első olyan oltóanyag lehet az EU-ban, amely védelmet nyújt a 18 éves és annál idősebb felnőtteknek a chikungunya ellen.

Magyarország tagsága az Európai Űrügynökségben 2015 óta igazi sikertörténet

Az Európai Űrügynökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös sajtóeseményt rendezett a Hungarian Incentive Scheme időszak lezárásaként.

A hiteles információk beazonosítását segítő videókat készített fiataloknak az MTA

Az előadók felkészítésében és a program lebonyolításában a TEDxBudapest csapatával dolgozott együtt az MTA.

Ferencz Orsolya: nem tud minden ország tartalékos kutatóűrhajóst is jelölni

Véglegesítés alatt áll, hogy milyen kísérleteket végeznek.

Sztáray Péter: komoly tudományos kutatást hajt végre a kiválasztott magyar űrhajós

A tudományos kutatások nagy része azt szolgálja, hogy ez az űrutazás sikeres legyen.

Magyar kutatók ismét igazolták a Kordylewski-porholdak létezését

A porholdakon szóródó napfény poláros, ezért e holdak képalkotó polarimetriával jól kimutathatók és tanulmányozhatók.

Gránátkővel díszített 2300 éves aranygyűrűt találtak Jeruzsálemben

A perzsa vagy a korai hellenisztikus korból, az időszámítás előtti 4. század végéről vagy a 3. század elejéről származhat.

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került.

A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti

A magyarországi hegyi patakok felét veszélyezteti az ideiglenes kiszáradás a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) vizsgálata szerint.

A James Webb-űrtávcső legújabb adatai szerint a korai Univerzum galaxisai gyorsabban fejlődtek, mint eddig gondolták

A küllők kialakulása egy galaxisban szabályozza a csillagok születését oly módon, hogy a csillagközi gázt a galaxis központi régiója felé vezeti.

Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók

A vér-agy gát megakadályozza, hogy kórokozók vagy káros anyagok kerüljenek a vérkeringésből az agyba.

Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei

Az univerzumról készült öt új kép eddig soha nem látott részletességgel mutatja be az űrtávcső képességét a kozmosz titkainak feltárására.

Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók

A terminológia a múlt század közepén kialakított szabályozáson és nevezéktanon alapul.

Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust

Hazaárulás címén 14 évi fegyházbüntetésre ítélte Anatolij Maszlov 77 éves novoszibirszki fizikust kedden egy szentpétervári bíróság.

Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során

A madarak családfáját bemutató tanulmány végigköveti a madarak törzsfejlődését a dinoszauruszok korában élt első korai madaraktól a mai modern fajokig.

A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében

A régészek hosszú ideje sejtik, hogy az ókori egyiptomiak valamilyen közeli vízi úton szállíthatták a piramisok építőanyagaként használt óriási kőtömböket.

KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete

Elosztásáról az újonnan létrehozott, Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar fizikus által vezetett Kutatási Kiválósági Tanács fog döntést hozni.

Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni

A Nobel-díjas fizikus szombaton vehette át a Műegyetem Neumann professzori címét.

Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét

Matolcsy György az intézmény díszpolgára lett.

Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

Az átlagos, óránként 25 meteor helyett most akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk.

A gerincvelő-sérülés gyógyításának lehetőségeit vizsgálják az SZTE kutatói

A gyulladáscsökkentő hatású fehérjék sérült gerincvelőn belüli termelésére a közelmúltban új módszert, az mRNS-technológiát alkalmaztak.

Denevérvirológiai kutatás kezdődik a Pécsi Tudományegyetemen

A denevéreké az egyik legváltozatosabb emlőscsoport, nagyon fontos részei a természetes ökológiai rendszereknek.

Kína újabb legénységet küldött a Mennyei Palota űrállomásra

A három űrhajós hat hónapig marad a Tienkung űrállomáson, különböző tudományos, űrkutatási és űralkalmazási kísérleteket végeznek a Föld körüli pályán, valamint többször tesznek majd űrsétát is.

A NASA ismét kiértékelhető adatokat fog a Voyager-1 űrszondától

November óta első alkalommal küld a Voyager-1 kiértékelhető adatokat a fedélzeten lévő műszaki berendezések állapotáról és státuszáról.

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A klímaváltozás és a felgyorsult nemzetközi élelmiszer-kereskedelem hatásai miatt egyre több új növényi kórokozó jelenik meg Magyarországon is.

Különleges koponyasebészeti eljárást végeznek a daganatos betegeken a PTE szakemberei

A speciális eljárás Magyarországon jelenleg csak a pécsi klinikán érhető el rendszeresen az érintett páciensek számára.

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

A 'mesterséges fotoszintézis' vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket az SZTE kutatói

A kutatók az elektrokémiai cella kialakítása során arra törekedtek, hogy az anódon és a katódon végbemenő két reakciót térben elkülönítsék egymástól.

RuVDS: oroszok hajtottak végre elsőként sztratoszféra-ugrást az Északi-sarkra

Több mint tízezer méteres magasságból ugrottak az Északi-sarkra egy Il-76-os szállítógépből.

A háziasítás nyomait találták meg szegedi kutatók élesztőgombákban

A kutatási eredmények fontos szerepet kaphatnak az élelmiszeripar, például borászat számára hasznos új élesztőtörzsek kiválasztásában és vizsgálatában.

Az ókori argentinok háziállatként tarthatták a rókákat

A rókatartás megelőzhette a kutyatartás elterjedését Patagóniában, ami nagyjából 700-900 évvel ezelőtt történt.

Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus

A Higgs-bozon létezését 2012 júliusában bizonyították a CERN nagy hadronütköztetőjével végzett kísérletekkel.

A szennyvíztisztító telepek hatékonyan távolítják el a mikroműanyagokat - felmérés

A szennyvíztisztító telepek annak ellenére távolítják el igen nagy hatékonysággal a mikroműanyagokat, hogy rendeltetésszerűen nem tervezték azokat ilyen problémák megoldására.

ELTE-kutatás: a kutyák segítségével többet tudhatunk meg az öregedésről és az elmeműködésről

Az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett g faktor kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között öregedési mintázatában is hasonlít az emberi g faktorhoz.

PTE: új betegségek jelenhetnek meg a hosszabb szúnyogszezon miatt

Kutatási eredményeik és megfigyelések alapján a szúnyogok jelenléte már nemcsak a tavaszi, nyári hónapok sajátja.

Több százmillió forintból kidolgozott tesztsorozat segíti az Alzheimer-kór korai diagnosztizálását Magyarországon

A klinikai tünetek megjelenése előtt már 10-15 évvel kimutatható az Alzheimer-kór.

Ikercsillagok fedték fel a csillagok 'bolygóevési szokásait'

Ikercsillagok vizsgálata közben jutott arra egy nemzetközi kutatócsoport, hogy legalább minden tucat csillagból egynél látni bizonyítékot bolygók elnyelésére.

ELTE-kutatás: a kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat

Új tanulmányukban a kutyák passzív tudását fogják vizsgálni non-invazív EEG segítségével.

A start előtt elhalasztották egy orosz-fehérorosz-amerikai legénységű űrhajó indítását Bajkonurban

Miközben a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat a tervezett startot közvetítette, a központ elrendelte az indítókomplexum egységeinek kiindulási állapotba helyezését és a rakéta 24 órás parkoltatását.

Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen

Az eljárásnak köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a szövődmények kialakulásának esélye pedig csökken.

Kína jelátvivővel felszerelt műholdat indított a Hold "sötét oldalára"

Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában.

Különleges tüdőműtétet végeztek el a szolnoki kórházban

A sikeres mellkasi műtéten átesett 80 éves beteg már otthonában lábadozik.

A csernobili szuperférgek ellenállóak a sugárzással szemben

Az erősen radioaktív zónában talált fonálférgek nem mutatták a DNS-károsodás jeleit.

Honfoglalás kori temetőt találhattak a régészek a Tisza-tónál

A fémkereső-műszeres lelet- és lelőhelyfelderítés során a honfoglalás korára datálható veretek, nyílhegyek, valamint egy jellegzetes fokos is előkerült.

Krausz Ferenc: az összefüggések megtalálása vonzott

A tavaly Nobel-díjat kapott kísérleti fizikust a közmédia 2023-ban az év emberének választotta, ebből az alkalomból készült vele hosszabb beszélgetés.

Az indiai 1 dolláros tabletta lehet a rák gyógyításának kulcsa - jelentés

A TATA Intézet kutatói olyan gyógyszert fejlesztettek ki, amely megakadályozhatja a rák kiújulását és 50%-kal csökkenti a kezelés mellékhatásait.

Csillagászati hetet tartanak a pécsi kulturális negyedben márciusban

Hegedüs Tibortól a csillagok, csillagrendszerek életéről hallhatnak majd érdekességeket a résztvevők.

A járomspórás gombák okozta fertőzésekre keresnek új megoldást az SZTE kutatói

Ezek a gombák képesek előállítani olyan származékokat, amelyek stabilan beépülnek a sejtmembránba.

Túlélte a hosszú holdi éjszakát a japán SLIM holdraszálló egység

Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak.

Az antarktiszi baktériumok túlélőképességének titkát vizsgálták szegedi kutatók részvételével

A kutatás fő célja annak feltárása volt, hogy a zord körülmények között milyen különleges háttérmechanizmusok teszik lehetővé a túlélést.

Tudósok drónt küldtek az óceánba, és 'soha nem látott' fajok bőséges tárházára bukkantak

A világ óceánjainak legtávolabbi részein ritkán látható sziklaképződmények és feltáratlan biológiai sokféleség tárházai lapulnak, ami arra utal, hogy új fajok és életformák még mindig akadnak.

Magyar gyártású csúcstechnológiás orvosi mikroszkópot adtak át a kanadai McGill Egyetemen

A magas hozzáadott értékű, csúcstechnológiás magyar termékek iránt komoly érdeklődés mutatkozik az észak-amerikai országban.

Több mint 50 év után újra Holdra szállt Amerika - videó

Sikeres leszállást hajtott végre a Holdon az amerikai Intuitive Machine űrvállalat holdjárója, s ezzel több mint ötven év után az első amerikai űreszköz érkezett meg a Föld kísérőbolygójára.

Elérte a Föld légkörét és megsemmisült az ERS-2 földmegfigyelő műhold

16 év szolgálat után.

Megfejtették a bálnák énekének titkát

A púpos bálnák és más sziláscetek különleges gégét fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi számukra, hogy a víz alatt énekeljenek.

Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját

Várhatóan kétezernél is több program várja majd a tudomány iránt érdeklődőket.

Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok

A mi Napunknál 500 billiószor fényesebb objektum fénye több mint 12 milliárd évet utazott, amíg elérte a Földet.

Szennyezett genomadatok tisztítására alkalmas szoftvert fejlesztettek az SZBK kutatói

Ez a korábbi megoldásokhoz képest lényegesen pontosabban azonosítja be és távolítja el a genomi adatokban megbúvó szennyeződéseket, még akkor is, ha az egy közeli rokon fajtól származik.

Kétszáz éve kapott először hivatalos nevet egy dinoszaurusz

A Megalosaurus lett az első tudományos elnevezése ennek a fajnak.

Tavaly 121 új taxont írtak le a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai

Időről időre a szakértő munkatársak a tudomány számára még ismeretlen fajokat fedeznek fel és írnak le.

Elhunyt Orosz István történész

Az újkori magyar és egyetemes agrártörténet neves kutatója 88 éves volt.

A négy magyar űrhajósjelölt részt vehet a harmadik kiképzési fázisban

A rádióban beszéltek a felkészüléséről.

Fiatal óceán rejtőzhet a 'Halálcsillag' mélyén

Nem sok esélye volt, hogy éppen a Mimason találjanak folyékony vizet.

Új labortechnikai módszer segítheti a hamisított mézek kiszűrését

A kutatók új módszere a jelenleg elterjedt vizsgálatoknál gyorsabb, kevesebb előkészítés és vegyszer szükséges hozzá.

Új álskorpió-fajt fedeztek fel Magyarországon

A több mint 83 millió éves példány egy Ajka környéki borostyánzárványból került elő.

Világrekordot döntött az űrrepülések összesített időtartamában Oleg Kononyenko

Mostani küldetésének végén - a tervek szerint 2024. szeptember 23-án -, összesített űrrepülési ideje 1110 nap lesz.

Csaknem ezer középiskolás vesz részt az SZTE földrajzversenyén

A döntő feladataival nem elsősorban a lexikai tudást mérik, inkább a már megszerzett ismeretek alkalmazásában kellett jeleskedniük a csapatoknak.

Először azonosítottak szárazföldi laposférgeket Magyarországon

Egy pécsi kertészetben került elő a két laposféregfaj.

Először sikerült levideózni egy újszülött fehér cápát

A nőstény alámerült, és nem sokkal később egy kis cápa jött fel a vízfelszínre.

Koronavírus - PTE: lehetővé vált a súlyos állapotok kialakulásának előrejelzése

A betegség akut fertőzése idején gyűjtött molekuláris adatokból előre jelezhető a krónikus, súlyos állapotok kialakulásának esélye.

Feléledt a japán holdszonda

Leszállása után energiaellátási problémák miatt egy időre ki kellett kapcsolni.

A Hubble vizet talált egy exobolygó légkörében

A 800 Fahrenheit-fokos (426 Celsius-fok) hőmérsékleten izzó bolygó barátságtalan lenne, de felfedezése nem csak a víz előtt nyitja meg a kaput.

Űrtechnológia segítségével csökkentenék magyar építészek az épületek szén-dioxid-kibocsátását

Az Európai Űrügynökség (ESA) programjában a műholdakból származó földmegfigyelési adatokat használják fel magyar szakemberek, hogy megoldásokat találjanak a városi hőszigethatás csökkentésére.

Példátlan pontossággal szállt le a SLIM japán szonda a Holdon

A kutatási munkálatok akkor kezdődhetnek meg, ha Nap fénye nyugati irányból éri a SLIM-et.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.