Kerti szék ruhában

Módosítva: 2012-07-20 09:48:39

A műanyag kerti székek egyszerű kivitelük ellenére a legelterjedtebb berendezési tárgyai a kerteknek és teraszoknak. A képen látható huzattal nagyon kellemessé tehető mind megjelenésük, mind használatuk. A varrásban kevésbé gyakorlott asszonyok is bátran nekiláthatnak.

A nagy mintájú, illesztéseket igénylő anyagokat viszont csak a szabás-varrásban gyakorlottaknak ajánljuk. 140 cm széles anyagból kb. 2,6 m egy-egy székhuzat anyagszükséglete. A kiválasztott kelme anyagösszetételétől függően 25-35 cm-rel vásároljunk többet, nehogy az első mosás után, amikor összemegy az anyag, kevés legyen. Még a szabás előtt mossuk ki az anyagot, ugyanazon a hőmérsékleten, mint majd a későbbi használat során. Szükségünk lesz még az ülőpárnához egy 40x40 cm-es szivacsra. A szabásmintán egy négyzet 8x8 cm, a legelterjedtebb formájú és méretű székhez készült.
A színével befelé kettéhajtott anyagra fektessük rá a kinagyított szabásmintát, gombostűvel rögzítsük, jelöljük az anyagra a betűjeleket és hátsó ránc varrásvonalát, majd a varrásráhagyásokat sem elfelejtve szabjuk ki.
A varrást kezdjük a belső háttámla, majd az ülőfelület jobbos-balos összevarrásával, letűzésével, utána a nyíllal jelölt szűkítők összevarrásával folytassuk. A hátrészt – a színével még befelé fordított anyagon – a ránc kialakításához tűzzük le a jelölt 20 cm-en, majd ezt a varrás az anyag színén az E vonal felé haladva vasaljuk le. A „kinyíló” anyagot gombostűvel fogjuk az E vonalhoz, és az ívet követve vágjuk le a felesleget. Következhet a betűkkel öszszejelölt részek összeillesztése, majd összevarrása.
Ha a szalagos-masnis megoldást választottuk, akkor az F vonal összevarrása előtt el kell készíteni a szalagot, mert készen kell a helyére illeszteni. Egy 20-25 cm széles, és tetszőleges hosszúságú (kb. 120 cm) anyagcsíkot színével befelé hajtsunk ketté, majd a hoszszú és az egyik rövid szélét varrjuk össze. A másik – nyitott – rövid oldalon fordítsuk ki színére a szalagot, gondosan vasaljuk és tűzzük le a varrásvonalat. A szalagot nyitott végével gombostűzzük az anyag színén az F varrásvonalba, és varrjuk azt össze.
Ha körbe összeállt a huzat, minden varrásvonalat vasaljunk le, és varrjuk „fel a szoknya alját”. Utolsó lépésként készítsük el az ülőpárna huzatát; tetszés szerint varrhatjuk gombosra, tépőzárasra vagy cipzárasra. Ha nem a szalagos-masnis megoldást választottuk, varrjuk fel a díszítő gombokat is.



SZABÁSMINTA 1.

SZABÁSMINTA 2.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: szék

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Markov avatarja

Markov         linkek a cikk végén

A cikk végén belinkelt két minta nem megfelelő?

Csilla Halmi avatarja

Csilla Halmi        

Nagyon örülnék ha valamilyen úton módon megtudnám szerezni a szabásmintákat mivel a linkek már rég nem működnek. Ha egy email címet adnék akkor el tudja valaki küldeni vagy akár a cikk készítője? Előre is köszönöm a fáradozásokat. :)

enigma avatarja

enigma        

Feltettem a cikk végére a szabásmintákat! Egy négyzet 8x8 cm méretű, amint a cikk is írja.

andreabiro avatarja

andreabiro         Szabásminta

Halihó, nekem is szükségem lenne a szabásmintára

CIMLAH avatarja

CIMLAH         a kérdés

A cikk klassz csak a szabásminta kellene,hogy megtudjam csinálni

Szilvia avatarja

Szilvia         Szabásminta

Neken is nagyon fontos lenne a szabásminta. Köszönöm szépen. W. Szilvia

PBetti avatarja

PBetti         Székszoknya kerti székekre

Én tudok egy helyet, ahol ilyen székekre lehet székszoknyát kölcsönözni: www.amalthea-eskuvo.atw.hu (Amaltheia Manufaktúra)

mogyeni avatarja

mogyeni         Kerti szék ruhában-székszoknya

Kérdezném, h esetleg a szabásmintát is megtalálnám valahol vagy hogyan lehet letölteni, mert nagyon kellene esküvőre szeretném varrattatni.Köszönettel:M. Enikő

Tolóajtó vasalatok

A tolóajtók fő erénye, hogy mozgatásuk nem igényel előttük szabad területet. Az ajtólapok ugyanis egymás elé tolva nyithatók, zárhatók. Ebből következően viszont oldalirányban kell az...


Üvegajtók, üvegosztók

Bútorainkon az üveges ajtók adott esetekben igen dekoratív látványt nyújtanak. Láttatni engedik a belső térben elhelyezett tárgyakat, és esetenként ezeket diszkrét belső megvilágosítással este is...